Miért raw vegán?

https://rawsef.sk/assets/images/blog/IMG_7013-22.jpg

Mit jelent a vegán?

Az én oldalamon a vegán kifejezést az étkezssel kapcsolatban használom. A növényi táplálkozást jelölöm vele, tehát azt fejezi ki, hogy az ételek és italok kizárólag növényi eredetű hozzávalókból készülnek. A vegánság azonban nem a táplálkozás miatt jött létre. A vegánság létrejötte a bolygónk iránti felelősségünk tudatosításából született, melynek sorsa nagyban függ az emberiségtől. Én sem vagyok közömbös e téma iránt, éppen ezért a vegánsággal az Életmód rovatomban foglalkozok részletesebben.

Mi az a raw vegán?

A raw angol szó magyar jelentése nyers, ami a vegánnal összekapcsolva a növényi alapú kész ételek és italok nyers voltára utal. A nyers ételek és italok alapanyagai természetesen nyersek, ez sok esetben külön fel is van tüntetve a csomagolásukon, mint például a kakaópor, kókusz olaj vagy zabpehely esetében. Jó erről előre meggyőződnünk hogy biztosak lehessünk benne, hogy elkészített étel, ital valóban nyers-e. Az én raw kamrámban minden alapanyag és finomság nyers vegán.

Miért jó nyers vegán ételeket fogyasztani?

Főzéssel, grillezéssel és sütéssel a gyümölcsök, zöldéségek és más növények színe, íze és struktúrája alakul át, hanem beltartalmi értékük is. A nyers ételek kaphatnak ugyan hűkezelést, de az nem lehet tartósan magasabb mint 42 °C - 48 °C. Ennek a hátárnak az átlépése a növényekben természetes módon előforduló enzimek tejes elvesztését okozza, és bennük lévő hőérzékeny vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek is károsodnak. Ezért szokás a nyers ételeket élő ételeknek is nevezni. Életmód rovatomban rendszeresen osztok meg veletek nyers vegán ételek receptjeit.

Mit jelent a raw veganizmus?

A rawvegánok kizárólag csak nyers növényi alapú ételeket fogyasztanak. A világon sok ember színesítette a múltban is és napjainkban is étlapját nyers vegán ételekkel, italokkal, és vannak köztük olyanok is, akik teljesen felcserélik azt. Életmód rovatomban igyekszem minél több ilyen emberről és tapasztalataikról hírt adni.

Vega vagy vegán?

A vega, a vegetariánus szó rövidítése, az adott ember táplálkozási szokásaira utal, Azokat hívjuk így, akik nem esznek húst. A vegánok azonban nemcsak húst, hanem semmilyen állati eredetű élelmiszert, tehát például tejet, tejterméket, tojást sem esznek. A vegánok életmódjukkal arra törekszenek – amennyire lehetséges és praktikus –, hogy kizárják az állatok kizsákmányolásának, kihasználásának minden formáját illetve a velük szemben elkövetett kegyetlenségeket étkezési, ruházkodási vagy más célokból (vegánság definíciója). Az én Raw kamrámban minden étel és alapanyag vegán.

Ehetnek a gyerekek is nyers vegán ételeket?

A helyesen összeállítptt vegetariánus vagy vegán étrend beleértve a nyers vegán étrendet is teljes értékű táplálékokkal szolgál az ember számára élete bármelys szakaszán beleértve a várandós nőket, szoptató anyákat, kisbabákat, gyerekeket és serdülőket is. Állítja ezt a Dietetikusok Amerikai Szövetsége, és hasonló állásponton vannak ausztrál és britt kollégáik is. A nyers vegán étrend helyes összeállításáról és buktatóiról rendszeresen írok az Életmód rovatomban.

Smoothie, turmix, lé, dzsúsz vagy shake?

Mindegyik esetében italról van szó, ám a smoothie és a turmix turmixgéppel készül, a lé, a dzsúsz juicerrel, a shake pedig kézi shakerrel. A kitűnő ízú, élvezetes és egyben tápláló nyers vegán italok titkának egyik sarkalatos pontja az elkészítésükre használt gép minősége. Az én Raw konyhában számos professzionális turmixgépet, juicert és egyéb gépet gyűjtöttem össze. Az egyes italok közti külömbség azonban nemcsak az elkészítésük módjában rejlik, olvassatok utána az Életmód rovatomban.

Akkor én már végképp ne egyek sajtot, tejet vagy húst?

Természetesen mindenki egyen azt, ami neki ízlik. Vegán, vagy épp nyers vegán ételek rendszeres fogyasztása még nem jelenti azt, hogy meg kell bárkinek is vállnia kedvenc ételeitől csak azért, mert hús, tej vagy tojás felhasználásával készül. Ez egyáltalán nem így működik. Sőt, 2009-óta ismerjük és használjuk a flexitariánus megnevezést– vegetariánus, aki időnként húst is eszik. Izgalmas téma, éppen ezért Életmód rovatomban rendszeressen foglalkozom vele.

 - Raw Šéf

Byzoo Giraffe vákuumos turmixép

ZAG01 Hat erős pengével a Byzoo vákuumos turmixgépe pillanatok alatt tápanyagokban gazdag, ragyogó színű, ízletes italt készít neked.
 - Raw Šéf

Hanssem Ozen vákuumos turmixgép - bordó

HAF-HB300RE Professzionális vákuumos turmixgép a napi friss turmix vagy smoothie elkészítéséhez. Frisseség és vitalitás egy gombnyomásra, bárhol, bármikor.
 - Raw Šéf

Hanssem Ozen vákuumos turmixgép - szürke

HAF-HB300SV Professzionális vákuumos turmixgép a napi friss turmix vagy smoothie elkészítéséhez. Frisseség és vitalitás egy gombnyomásra, bárhol, bármikor.
 - Raw Šéf

Byzoo Zebra lassú gyümölcsprés, fehér

ZAZ01-1-1-1 A Zebra lassan dolgozik. Lassű gyümölcsprést? Igen, ez a helyes választás. Minél alacsonyabb fordulatszám, annál több vitamin, enzim, ásványi anyag.
 - Raw Šéf

Byzoo Zebra lassú gyümölcsprés, bordó

ZAZ01-1-1-1 A Zebra lassan dolgozik. Lassű gyümölcsprést? Igen, ez a helyes választás. Minél alacsonyabb fordulatszám, annál több vitamin, enzim, ásványi anyag.
 - Raw Šéf

Byzoo Zebra lassú gyümölcsprés, ezüst

ZAZ01-1-1-1 A Zebra lassan dolgozik. Lassű gyümölcsprést? Igen, ez a helyes választás. Minél alacsonyabb fordulatszám, annál több vitamin, enzim, ásványi anyag.
 - Raw Šéf

Byzoo Scorpion aszalógép

BYZ-SCORPION Gyümölcsöt, zöldséget, fűszert és gyógynövényt sokféle képpen lehet raktározni. Mind közül azonban az aszalás a legmegfelelőbb.